A KULTURÁLT PÁLINKAFOGYASZTÁS SZABÁLYAI

A pálinka akkor kellemes, ha kortyolgatva, ízlelgetve isszuk. Nem a mennyisége a lényeg ugyanis, hanem a minőség és az az életérzés, ami körülveszi.

 

1. NE HÛTSE LE!

Mi magyarok előszeretettel hűtjük le a rövid italokat fogyasztás előtt, azonban ez a pálinkának nem tesz jót, sőt kifejezett árt!

Az első szabály NE TEGYE HÛTÔBE, NE HÛTSE LE!

A pálinkát szobahőmérsékleten, 18-20 Celsius fokon fogyasszuk annak érdekében, hogy kiadja gyümölcsös ízét, finom aromáját.

Amikor a pálinkát lehűtik, mérhetetlen kárt okoznak a pálinkának és a fogyasztónak. Ilyenkor ugyanis az ital elveszíti azt az élvezeti értékét, amiért fogyasztjuk, bezáródnak az illatok, a gyümölcsössége.

Az alkoholérzet felerősödik, az etil-alkohol neutrális jellege dominál, elnyomva a pálinka páratlan értékeit. Ne hallgassanak azokra, akik esküsznek a hűtött pálinkára!

 

2. SZERVÍROZZA!

A pálinkát lehet inni, és lehet fogyasztani, ahhoz hogy a pálinkát kóstoló személy fogyassza azt, nemcsak elé kell rakni, hanem fel is kell szolgálni. Egy vendéglátóhelyen sem kerül díszítés nélkül étel az asztalra, tehát a díszítéssel növelik az adott étel élvezeti értékét. Persze az a kérdés, hogy lehet ezt a pálinkára átvezetni.

A helyes szervírozási mód, ha a pálinkát nem kimérjük, és pohárba töltve szolgáljuk fel, hanem a kóstoló személy előtt úgymond szervírozzuk. A szervírozás pedig egy okos kis pálinkakiöntővel történik, ami egyben mérceként is funkcionál. Ezt a kiöntőt viccesen a pálinka "lopótökjének" is nevezhetjük.

Manapság már köztudott, hogy egy termék minőségét nemcsak a tartalma, hanem a csomagolása is meghatározza. A gyártók is törekednek arra, hogy minél jobb és gusztusosabb csomagolásba helyezzék termékeiket.

Tehát ha helyesen szervírozzuk a pálinkát, akkor a kóstoló személy nem csak a pálinkával találkozik, hanem a csomagolásával is, hiszen kivisszük a pálinkás üveget is.

A poharat helyezzük elé, előtte mérjük ki, és töltsük a pohárba a pálinkát a kiöntővel.

 

3. PÁLINKÁS POHÁRBA TÖLTSE!

A régi idők stampedlis vagy feles poharai a pálinkafogyasztás tekintetében már elavultak.

Az igazi pálinkáspohár tulipán formájú, – tulipán pohárnak is nevezik – formája, kialakítása pedig nem csupán esztétikai szempontok alapján készült, hanem fontos szerepet játszott benne, hogy ezáltal az ital fogyasztása élvezetesebbé váljon.

Ahhoz, hogy a pálinka ízét, zamatát maximálisan ki tudjuk hozni, célszerű a pálinkát a pohár öblös részének feléig tölteni, így kapnak elég teret az illatok. A pohár öblös része párolgási felületet hagy az italnak, az illatokat pedig a pohár karcsúsított felső része egyenesen az orrunk irányába továbbítja.

 

 

4. NÉZZE MEG A SZÍNÉT!

Mielőtt megkóstolja a kitöltött pálinkát, nézze meg az italt. A jó minőségű pálinka homogén, átlátszó.

(ez alól kivétel az ágyas pálinka, mert a gyümölcságy módosíthatja a színét, és kivétel lehet az érlelt pálinka is, mely a halvány sárgától a sötét sárgáig változhat)

 

5. SZAGOLJON BELE!

Első lépésként kicsi mozdulattal döntse meg a poharat néhányszor – fontos hogy apró mozdulatokat tegyünk –, majd néhány perc elteltével szagoljon bele a pohárba. A jó minőségű pálinka esetében ilyenkor jól érezhető a tiszta gyümölcs aromája, melyből az ital készült.

Egy másik illattesztelési módszer, amivel letesztelhető, hogy valóban jó minőségű eredeti pálinkát fogyasztunk: Cseppentsen a kezére néhány csepp pálinkát és kenje szét. Miután az alkohol elillan, az adott gyümölcs illatát kell, hogy érezze, melyből a pálinka készült. Ha aromával készült, rossz minőségű italt tettek elénk, akkor az aroma az alkohollal együtt elillan, és nem érezzük a gyümölcs illatot.

Az illatokkal kapcsolatban fontos tudni és odafigyelni rá, hogy a pálinkafőzés során keletkeznek nem kívánatos párlatok is. Az egyik ilyen az előpárlat, vagy más néven „rézeleje”, mely metilalkoholt tartalmaz – ragasztószagú, karcos ízű – ami nem kerülhet a pálinkába, a másik ilyen az utópárlat, ami pedig kozmaolajokat tartalmaz, vagyis odaégett, kátrányos, büdös a szaga és az íze is.

 

6. ÍZLELGESSE!

Ha már megnézte, megszagolta jöhet a kóstolás.

A pálinkakóstolás szabálya, hogy ne egy slukkra, hanem apránként kortyolgatva igyuk meg az italt. Ezáltal az ízlelő bimbók hozzászoknak az italhoz és annak tiszta gyümölcs íze is így jön ki igazán.

Aki bátrabb miután elkortyolgatta a pálinkát kipróbálhatja, hogy vesz egy nagy levegőt a száján és azt az orrán fújja ki. Ekkor a teljes garatjában érezni fogja az íz világot.

 

7. NE FELEDKEZZEN MEG A SZÁRAZPRÓBÁRÓL!

A pálinkafogyasztás, kóstolás utolsó eleme, mely nélkül nem ismerheti meg igazán és teljes egészében a pálinkát, a szárazpróba.

A pálinka elfogyasztása után 4-5 percig melegítse fel kezével az üres poharat, a kéz-meleg hatására intenzív, kellemes illatok szabadulnak fel. A párolgás sorrendjében érezni fogja a könnyed alkotókat, a fejillatokat, a gyümölcsösebb jegyeket mutató szívillatokat és végül a gyümölcsre jellemző alap illatokat is.

Ez az élmény méltó lezárása, kitestesítője a pálinkakóstolás nyújtotta örömöknek.

 

8. EGYÉB JÓ TANÁCSOK PÁLINKAKÓSTOLÁSHOZ!

Ha pálinkakóstolón vesz részt érdemes a következőket szem előtt tartani.

  • ha többféle pálinkát kóstol, mindig a kevésbé intenzívtől haladjon az intenzívebb ízű felé
  • a borral ellentétben a pálinkát mindig le kell nyelni
  • a kevesebb több – pálinkakóstolásakor elég két-két centeket tölteni a pohárba így 7-8 fajta pálinkát is meg tud kóstolni anélkül, hogy összemosódnának az ízek, aromák
  • használjon pálinka kiöntőt – ezzel pontos mennyiségeket tud tölteni és az élményt is fokozhatja, elegánsabbá teszi a kóstolást
  • ne érkezzen éhgyomorral
  • a kóstolás közben sajt, rágcsálnivaló, ásványvíz segíthet abban, hogy a különböző ízek között pihenőt tartson ezáltal jobban el fognak különülni a kóstolt ízek
© 2013 CZIGELÉDI PÁLINKA
czigeledi@pellerdipalinka.hu